Pottyondy Edina szerint a Rémkirály uralmát nem indulattal, hanem együttműködéssel lehet leváltani
A Fidesz által hátrahagyott pusztításról és a túlzott ellenzéki magabiztosság veszélyeiről írt Pottyondy Edina – a Rémkirály uralma még nem ért véget
Pottyondy Edina szerint a kormányváltás lehetősége reális, de az eufória és a túlzott önbizalom veszélyes lehet az ellenzék számára. Friss Facebook-bejegyzésében óvatosságra int, és arra figyelmeztet: még ha nyer is az ellenzék, a valódi munka csak akkor kezdődik. A Fidesz ugyanis mély társadalmi és gazdasági válságot hagy maga mögött, miközben a választási rendszerben rejlő csapdák és a hatalom megtartásának praktikái is ott leselkednek. A Rémkirály uralmát csak közös erővel, türelemmel és együttműködéssel lehet megtörni – üzeni Pottyondy.
Pottyondy Edina a Pride-on tapasztalt öröm és remény ellenére arra figyelmeztet, hogy az ellenzéki világ egyre magabiztosabbá válik – talán túlságosan is. A publicista friss Facebook-bejegyzésében megfogalmazott gondolatai egyszerre reménykeltőek és kijózanítóak, éppen ezért érdemes őket komolyan venni.
„Engem is elragadtatott a Pride-on hömpölygő tömeg, és egyre jobban bízom abban, hogy nyolc hónap múlva bukik ez a kormány. De néha az az érzésem, hogy túlságosan is kezd magabiztos lenni az ellenzéki világ. És fölényeskedő meg agresszív.”
Pottyondy szerint ez a viselkedés különösen veszélyes lehet egy olyan helyzetben, amikor még csak most kezdődik az osztogatás, és a Fidesz mozgósítási képességét a szegregátumokban senki sem látja át igazán.
„Az O1G indulat mire elég kormányzóképesség felmutatása nélkül? Van néhány kétharmad, ami azt mutatja, hogy a börtönnel való fenyegetés és populista ígéretek kombinációja nem biztos, hogy a nyertes stratégia.”
Bár elismeri, hogy ma már kevesen hiszik el Orbánékról, hogy képesek lennének egy balatoni büfét is elvezetni, mégis azt mondja:
„Kicsit le kéne nyugodni. Mert akárhogy is, nagy szarban vagyunk.”
Ezután pontról pontra felsorolja a problémákat, amelyekkel a következő kormány szembesülni fog. A Fidesz ugyanis nem csupán az államkasszát ürítette ki, hanem mély társadalmi sebeket is hagyott maga után.
„A Fidesz olyan mély verembe lökte a gazdaságot, hogy onnan hihetetlen nehéz lesz kikecmeregni. Tombol az infláció, nem versenyképes az állami támogatásokból felhízlalt neres cégháló, üres az államkassza, most vettek fel újabb 1300 milliárd forintos hitelt, amit nekünk kell visszafizetni.”
A társadalmi következményeket még súlyosabbnak látja:
„A Fidesz olyan mély gyűlöletbe lökte a magyar társadalmat, hogy onnan hihetetlenül nehéz lesz normális, szolidáris közösségként létezni.”
A közszolgáltatások állapotát pedig összeomlás közelinek tartja. A MÁV, a csatornázás, az oktatás mind-mind hanyatlóban vannak. És – ahogy írja – még csak most jönnek a csontvázak:
„Beláthatatlan, hogy még milyen csontvázak esnek ki Orbán Viktor gardrób szobájából.”
A megoldás szerinte nem az indulat, hanem a megbékélés és az együttműködés:
„Indulatból ez nem fog menni. Összefogás nélkül nem lehet eltakarítani a romokat.”
Bár Magyar Péterrel kapcsolatban fenntartásai vannak, mégis elismeri: fontos, amit tesz, amikor megpróbál kezet nyújtani a másik Magyarországnak:
„Azt tényleg jól csinálja, hogy megpróbál kezet nyújtani annak a Magyarországnak, amit arra treníroztak, hogy utáljon, hogy poloskának lásson, hogy hazaárulónak gondoljon minket.”
A bejegyzés végén Azahriah bocsánatkérésére utalva zárja sorait:
„Ez a jó példa. Ez az a Magyarország, aminek ki kell hívnia a Rémkirály uralmát.”
Forrás: MNO
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!