Dobrev Klára: Legyen minden balatoni településen legalább egy szabadstrand!
„2025 nyarán a Balatonon nyaralni ma már a luxus kategóriája. A Balaton partról sorra nőnek ki a NER-es luxusstrandok, ahova csak az elit fér be” – fogalmazott mai sajtótájékoztatóján Dobrev Klára.
A DK elnöke elmondta: egy családnak több mint 10 ezer forintot kell fizetnie, ha elmennének strandolni a Balatonra, esetleg ennének egy lángost vagy fagyit. „Ez nincsen rendben. A Balaton mindannyiunké, nem lehet luxus, hogy az ember megmártózzon a Balatonban. Éppen ezért mi baloldaliak úgy gondoljuk, hogy minden egyes balatoni településen legalább egy ingyenesen látogatható szabadstrandnak lennie kell” – jelentette ki Dobrev Klára. „Nem fordulhat elő, hogy egy szülő ne tudja megmutatni a Balatont a gyermekének, mert annyira sokba kerül. Azért van szükség a baloldalra, hogy legyen, aki azokra is gondol, akik nem a NER luxuselit része. Ingyenes szabadstrandot minden balatoni településre!” – zárta sajtótájékoztatóját a DK elnöke, amit a Facebookon közvetítettünk.
DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció
*a szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a közlemény beadója a felelős
Forrás: NKT/MNO
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A bejegyzés forrása: magyarnews.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!